Talajterhelési díj – bevallási mentesség a szépkorúaknak

A talajterhelési díjról szóló 36/2017. (XII.1.) rendelet újrakodifikálta a jogalkotásról szóló törvény szabályait követve a korábbi önkormányzati rendeletet, azaz kikerültek azok a passzusok a rendeletből, amelyeket magasabb szintű jogszabály már szabályoz. A környezetterhelési díjról szóló törvény felhatalmazása alapján a díjmegállapítással, bevallással, befizetéssel, adatszolgáltatással, ellenőrzéssel, mentességgel kapcsolatos szabályok kerültek megállapításra.

A központi szabályozás változatlan, így Nyíregyházán továbbra is 1,5 területérzékenységi szorzóval számolva 1.800,- Ft-ot kell fizetni minden egyes elfogyasztott köbméter víz mennyiség után azoknak, akiknek az ingatlana nincs rákötve a kiépített szennyvízcsatornára, bár erre műszakilag lehetőség lenne.

A korábbi rendeletben meghatározott mentességek megmaradtak, ezek szociális helyzethez vagy életkorhoz kötöttek. Az utóbbit érintően az a kibocsátó, aki az adóévben 70. életévét betöltötte (házastársak esetén az egyik) amellett, hogy mentesül a talajterhelési díj megfizetése alól, az új szabályozás értelmében bevallást sem kell benyújtania. Ez a változás a közgyűlés szándéka szerint az idősebb generáció adózással kapcsolatos adminisztrációs terheit csökkenti és illeszkedik a közigazgatás bürokrácia csökkentési folyamatába is.

Nyíregyháza, 2017. december 5.

Dr. Kása Brigitta
aljegyző
Image
Image
Image

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.

varoshaza.nyiregyhaza.hu

Impresszum  |  Adatvédelmi nyilatkozat