TÁJÉKOZTATÁS


– közterületek átnevezéséről –


Tájékoztatom a nyíregyházi városlakókat, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. március 26-ai ülésén Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. §-ában foglalt rendelkezések alapján – amely szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett, vagy olyan kifejezést vagy olyan szervezet nevét, amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerre közvetlenül utal – a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását figyelembe véve az alábbi közterületek elnevezését változtatta meg:


. Közterület régi neve: Közterület új neve:
1./ Alpári Gyula utca Háromszék utca
2./ Császy László utca Galánta utca
3./ Darvas József utca Geduly Henrik utca
4./ Károlyi Mihály utca Vandlik Márton utca
5./ Mosolygó Antal utca Meskó Pál utca
6./ Pálfi Ernő utca Bencs László utca
7./ Rajk László utca Nyitra utca
8./ Ságvári Endre utca Zágráb utca
9./ Sziklai Sándor utca Csáktornya utca
10./ Úttörő utca Templom utca
11./ Zalka Máté utca Czuczor Gergely utca


Egyidejűleg a Közgyűlés döntött a Vöröscsillagtanya elnevezés törléséről is, azzal, hogy a Vöröscsillagtanya elnevezéssel érintett ingatlanok Csillagfény utcára szóló házszámozást fognak kapni.

Az utcanevek vonatkozásában egyeztettünk a Nyíregyházi Városvédő Egyesülettel és figyelembe vettük, illetve felhasználtuk javaslataikat az új utcák elnevezésénél. Arra törekedtünk, hogy lehetőség szerint a környéken már meglévő utcanevekhez, illetve az adott városrészhez illeszkedő elnevezéseket válasszunk.

A postai irányítószámok mindegyik utca esetében változatlanok maradtak.

A közterületek átnevezése kapcsán az érintett utcák lakóinak semmilyen külön teendője nincs.

A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 13/A. §-a szerint ugyanis közterület elnevezés miatt költözéssel nem járó lakcímváltozás esetén a címváltozásnak megfelelő személyi azonosítóról és lakcímről szóló hatósági igazolványt a címváltozás szerinti lakó vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatal hivatalból állítja ki és kézbesíti a polgár részére.

A Nyíregyházi Járási Hivatal Okmányirodája a fenti jogszabályi rendelkezésből adódóan tehát hivatalból és díjmentesen állítja ki az új cím szerinti lakcímigazolványt, amelyet postai úton fognak megkapni az érintettek.

A közszolgáltatást végző gazdasági társaságok (pl. Nyírtávhő Kft., Tigáz Zrt., E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt., Térségi Hulladékgazdálkodási Kft.) az Önkormányzat megkeresése alapján szintén hivatalból és díjmentesen fogják átvezetni nyilvántartásaikon a lakcímváltozást.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 53. § (1) bekezdése alapján illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet bejelenteni a cégbíróságnak, ha a változás állami vagy önkormányzati döntés alapján a cég székhelyének (telephelyének, fióktelepének) más megye illetékességi területéhez való csatolására vagy a cégjegyzékbe bejegyzett helységnév, utcanév, illetve házszám változására vonatkozik.
Így e jogszabályi rendelkezés alapján az átnevezéssel érintett közterületeken székhellyel rendelkező gazdasági társaságok cégbírósági bejegyzésének módosítása is díjtalan.

A Magyar Posta Zrt. illetékes szerveit hivatalból értesítjük az érintett közterületek átnevezéséről,
így a postai küldemények kézbesítése a továbbiakban is zökkenőmentesen fog történni.

Az Önkormányzat az egyéb érintett hivatalos szerveket (pl. Földhivatal, Mentőszolgálat, Rendőrség, Tűzoltóság ) szintén értesíti a változásokról.

A Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. a közgyűlési döntést követően megkezdi az új utcanév táblák elkészítését és kihelyezését.

A közgyűlési döntés végrehajtásában kérjük a lakosság szíves együttműködését és megértését.

Nyíregyháza, 2015. április 1.

Dr. Szemán Sándor
címzetes főjegyző
Image
Image
Image

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.

varoshaza.nyiregyhaza.hu

Impresszum  |  Adatvédelmi nyilatkozat