Tájékoztató panaszok, közérdekű bejelentések kivizsgálásáról

Panasszal és közérdekű bejelentéssel bárki fordulhat szóban vagy írásban a Hivatalhoz – a Hivatal vagy a Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők, közszolgálati ügykezelők és munkaviszony keretében foglalkoztatottak feladatellátásával összefüggésben felmerült panasszal vagy a közérdekű bejelentéssel - az alábbi elérhetőségek bármelyikén.

Bejelentés formái

Írásbeli panasz vagy közérdekű bejelentés:

  • elektronikus levélben: a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen;
  • postai úton; postacím: 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf. 83.;

Az írásbeli bejelentések postai úton, vagy a bejelentést fogadó ügyintézőnek történő átadással, vagy a panasz, közérdekű bejelentés fogadására kialakított Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elektronikus címen tehető meg. Amennyiben a bejelentő postai úton tesz bejelentést, akkor a bejelentését tartalmazó zárt borítékra rá kell vezetni, hogy „panasz” vagy „közérdekű bejelentés”, amely alapján egyértelműen megállapítható a levél tárgya.

Szóbeli panasz vagy közérdekű bejelentés:

  • személyesen:
    A Hivatal hivatalos helyiségében tehető panasz vagy közérdekű bejelentés, melyet a bejelentést fogadó ügyintéző jegyzőkönyvbe (2. számú melléklet) foglalja és a bejelentő számára másodpéldányban átadja.
  • telefonon:
    A (06 42) 524-524/538-as telefonszámon. Telefonon előadott panasz vagy közérdekű bejelentés esetén a bejelentőt tájékoztatni kell, hogy a hívásról és a beszélgetésről feljegyzés készül, amelynek elkészítéséről a hívást fogadó dolgozó köteles gondoskodni. A feljegyzés tartalmára a jegyzőkönyvben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

A közérdekű bejelentések és panaszok elbírálásának határideje

Ha a panaszt vagy a közérdekű bejelentést nem az eljárásra jogosult szervhez tették meg, a panaszt vagy a közérdekű bejelentést a beérkezésétől számított nyolc napon belül az eljárásra jogosult szervhez át kell tenni. Az áttételről a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt az áttétellel egyidejűleg értesíteni kell. Ha a közérdekű bejelentés jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslatot tartalmaz, azt a jogalkotói hatáskörrel rendelkező személynek vagy szervnek is meg kell küldeni.

A panaszt és a közérdekű bejelentést – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a beérkezésétől számított harminc napon belül kell elbírálni.

Ha a panasz vagy a közérdekű bejelentés elintézését megalapozó vizsgálat előreláthatólag harminc napnál hosszabb ideig tart, erről a panaszost vagy a közérdekű bejelentőt – az elintézés várható időpontjának és a vizsgálat meghosszabbítása indokainak egyidejű megjelölésével – tájékoztatni kell.
A panasz vagy a közérdekű bejelentés elintézésének határideje ebben az esetben sem haladhatja meg a hat hónapot.

A bejelentés vizsgálatának mellőzése

A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon bejelentő által tett ismételt panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálata mellőzhető.

A panasz vizsgálata mellőzhető akkor is, ha a panaszos a sérelmezett tevékenységről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított hat hónap után terjesztette elő panaszát.

A sérelmezett tevékenység vagy mulasztás bekövetkeztétől számított egy éven túl előterjesztett panaszt érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani.

Az azonosíthatatlan személy által tett panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálatát a Hivatal mellőzi, azonban a Hivatal ettől eltekint, és a panaszt vagy közérdekű bejelentést megvizsgálja, ha a panasz vagy a közérdekű bejelentés alapjául súlyos jog- vagy érdeksérelem szolgál.

A közérdekű bejelentő, a panaszos védelme

A bejelentők védelme kiemelten fontos a Hivatal számára, ezért a Hivatal biztosítja, hogy a bejelentőt semmiféle retorzió, hátrányos megkülönböztetés
A bejelentő személyes adatai csak a közérdekű bejelentés, panasz alapján kezdeményezett eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező szerv részére adhatók át, amennyiben a szerv annak kezelésére törvény alapján jogosult, vagy az adatai továbbításához a bejelentő egyértelműen hozzájárult. A bejelentő adatai, egyértelmű hozzájárulása nélkül, nem hozhatók nyilvánosságra.

A bejelentő adatait kizárólag a panaszkezelési referens és a bejelentésben érintett személy(ek)nek a bejelentésben megadott személyes adatait kizárólag a panaszkezelési referens és a vizsgálatba bevont vezetők, szakértők ismerhetik meg (kivéve érintettség vagy hatósági eljárás esetén történő adattovábbítás meghatározott eseteiben), akik munkájuk során végig ügyelnek arra, hogy a kivizsgálás a lehető legdiszkrétebb módon folyjon.

A panaszkezelési referens megtesz minden szükséges intézkedést annak elkerülésére, hogy felfedje a bejelentő személyes adatait, a probléma felvetődésének körülményeit, illetve bármely olyan tényt, amelyekből következtetni lehet a bejelentő kilétére. A bejelentést kivizsgálók a bejelentés tartalmára és a bejelentésben érintett személyekre vonatkozó információkat kötelesek titokban tartani, és azokat nem oszthatják meg a Hivatal egyetlen más egységével vagy munkatársával sem. A vizsgálat lefolytatásakor nem figyelmet fordítanak a titoktartásra.

Ha nyilvánvalóvá vált, hogy a panaszos vagy a közérdekű bejelentő rosszhiszeműen, döntő jelentőségű valótlan információt közölt és

a) ezzel bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére utaló körülmény merül fel, személyes adatait az eljárás lefolytatására jogosult szerv vagy személy részére át kell adni,
b) alappal valószínűsíthető, hogy másnak jogellenes kárt vagy egyéb jogsérelmet okozott, személyes adatait az eljárás kezdeményezésére, illetve lefolytatására jogosult szervnek vagy személynek kérelmére át kell adni.

Image
Image
Image

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.

varoshaza.nyiregyhaza.hu

Impresszum  |  Adatvédelmi nyilatkozat